2. fejezet - Az első a selejtezés
Marie Kondo szerint a sikeres rendrakás első és egyik legfontosabb lépése, hogy minden felesleges tárgyat egyszerre kell eltávolítani az otthonunkból. Ez azt jelenti, hogy nem szabad apránként, lassan megszabadulni a dolgoktól, mert ez a módszer nem elég hatékony. Az egyszeri, nagy selejtezés segít abban, hogy egy drámai változást érjünk el rövid idő alatt. Fontos, hogy tartsuk a megfelelő sorrendet, azaz először a selejtezés, aztán a rendszerezés. Ne is gondolkozzunk abban, hogy mit hol fogunk tárolni, addig amíg az első feladattal nem végeztünk. Ne habozzunk drasztikus döntéseket hozni: mindent, ami felesleges, amire nincs szükség, és ami nem okoz örömet, egyszerre távolítsunk el.
A fejezet hangsúlyozza a vizualizáció fontosságát is. Marie Kondo azt tanácsolja, hogy álljunk meg, és gondolkodjunk el azon, hogy milyen otthont szeretnénk kialakítani. Képzeljük el, milyen érzés lesz egy rendezett, tiszta otthonban élni, ahol minden tárgyunk örömöt okoz. A vizualizáció lehetőséget ad arra is, hogy jobban megértsük, miért szeretnénk elérni a rendet, és hogyan hat majd ez az életünk más területeire is. A KonMari módszer egyik legismertebb és legfontosabb alapelve, hogy minden tárgyat a kezünkbe kell vennünk, és fel kell tennünk a kérdést:
Ez a tárgy örömet okoz nekem?
Ez a kérdés a döntéshozatal kulcsa a selejtezés során. Ha egy tárgy nem vált ki pozitív érzelmeket, ha nem okoz örömöt, akkor meg kell válni tőle. Kondo szerint ez az egyszerű, de hatékony módszer segít abban, hogy csak azokat a dolgokat tartsuk meg, amelyek valóban értéket képviselnek az életünkben. Nagyon fontos azt az elvet követnünk, hogy a selejtezést nem helyiségenként, hanem kategóriánként kell végezni. Ez a módszer segít abban, hogy teljes képet kapjunk arról, mennyi tárgyunk van egy adott kategóriában, és könnyebbé teszi a szelektálást. Ha például a ruhákat kategóriánként rendezzük, akkor egy helyen látjuk az összes ruhadarabot, és könnyebben tudunk dönteni arról, melyek azok, amelyek valóban szükségesek és örömet okoznak. A kategóriánkénti haladás biztosítja, hogy ne maradjanak rejtett dolgok, amelyek később újra rendetlenséget okozhatnának. A kategóriánkon túl a helyes kezdés is rendkívül fontos a KonMari módszerben. Kondo azt javasolja, hogy a selejtezést a legkönnyebben kezelhető kategóriákkal kezdjük, mint például a ruhákkal, majd haladjunk a nehezebb, érzelmileg kötődő tárgyak felé, mint például a fényképek vagy a személyes emlékek. Ez a sorrend segít abban, hogy fokozatosan hozzászokjunk a szelektálás folyamatához, és megerősödjünk a döntéshozatalban. A könnyebb kategóriákkal kezdve gyakorlatot szerzünk abban, hogyan kell az "örömet okoz?" kérdést alkalmazni, és magabiztosabban tudjuk majd kezelni a nehezebb tárgyakat, amelyek érzelmi szempontból nagyobb kihívást jelenthetnek.
A fejezet egyik igen fontos tanácsa, hogy a selejtezést lehetőleg a család többi tagjának jelenléte nélkül végezzük. Ennek az az oka, hogy a családtagok gyakran érzelmi kötődést éreznek a tárgyaink iránt, és megpróbálhatnak lebeszélni minket arról, hogy megszabaduljunk bizonyos dolgoktól. Ha egyedül végezzük a selejtezést, akkor szabadon hozhatjuk meg a döntéseinket anélkül, hogy külső nyomás hatna ránk. Ha valaki mégis tanúja lenne a selejtezésünknek, az befolyásolhatja a döntéseinket, és esetleg arra ösztönözhet minket, hogy olyan dolgokat is megtartsunk, amelyektől egyébként megválnánk. A cél az, hogy teljesen őszintén és szabadon hozzuk meg a döntéseinket, és csak azokat a tárgyakat tartsuk meg, amelyek számunkra, és nem valamelyik családtagunk számára valóban fontos.
A környezetünk, különösen a személyes terünk, közvetlen hatással van a lelkiállapotunkra és a családi kapcsolatokra. Ha a személyes szobánkban rendetlenség uralkodik, az stresszt és frusztrációt okozhat, amit aztán könnyen kivetítünk a körülöttünk élőkre, például a családunkra. Ha folyamatosan olyan környezetben élünk, ahol a tárgyak rendezetlenül hevernek, nehezebben találunk meg dolgokat, és ez állandó stresszt okozhat. A megoldás az, hogy a személyes terünket először tegyük rendbe, ami nemcsak a közvetlen környezetünket teszi kellemesebbé, hanem segít a belső béke és a nyugalom elérésében is, ami hatással lehet a családi kapcsolatokra is. Marie Kondo ebben a fejezetben arra is rávilágít, hogy gyakran a selejtezés során felmerül az a kérdés, hogy egy-egy feleslegesnek ítélt tárgyat nem lehetne-e átadni egy családtagunknak. Ez azonban Kondo szerint nem mindig jó megoldás. Ha egy tárgy számodra már nem okoz örömet vagy nem találod hasznosnak, valószínűleg a családtagjaidnak sem lesz rá szüksége. A tárgyak átruházása a családra gyakran csak a rendetlenség "áthelyezését" jelenti, és nem oldja meg a problémát. Ezáltal nemcsak a saját életterünket tesszük rendezettebbé, hanem a családunkét is.
Marie Kondo a rendrakást nemcsak mint fizikai tevékenységet, hanem mint egyfajta belső párbeszédet értelmezi. Amikor minden egyes tárgyat átvizsgálunk, és eldöntjük, hogy megtartjuk-e vagy sem, valójában egy belső párbeszédet folytatunk magunkkal. Ez a párbeszéd segít megérteni, mi az, ami valóban fontos számunkra, és mi az, ami már nem szolgálja az életünket. A rendrakás során feltárulnak azok az érzelmi és pszichológiai szálak, amelyek a tárgyainkhoz fűznek minket. Az ilyen önreflexió révén nemcsak a tárgyainkat rendszerezzük, hanem a belső világunkat is.
A fejezet végén Marie Kondo elismeri, hogy vannak olyan tárgyak, amelyekhez különösen erős érzelmi kötődés fűz minket, és nehéz megválni tőlük. Az emberi döntéseket két fő típusra oszthatja: intuitív (ösztönös) és racionális. Ha valamiről nem tudjuk eldönteni ösztönösen, hogy megtartsuk e, akkor alaposan végig kell gondolni, hogy miért került az adott dolog a birtokunkba? Sok tárgyunk már betöltötte szerepét az életünkben, amit meg kell neki köszönünk, és ezután elengedni őt.